Egycsöves fűtési rendszerek szabályozhatóvá tétele

A Földváry lakótelep egycsöves fűtési rendszerei eredeti állapotukban nem szabályozhatók. Visszatérő panasz, hogy a felső lakásokban túl meleg van, sokszor 27–28 °C, míg az földszinti, első emeleti lakásokban előfordul, hogy elégtelen a fűtés. Egy átlagos lakószobában 20 °C, egy fürdőszobában 24 °C az előírt méretezési hőmérséklet. Az eredeti fűtésrendszer méretezésekor ez volt a cél, de mára világossá vált, hogy az egykori számítások hibásak voltak. Idő közben nem csak az eltérő egyéni igények kielégítésének jogos igénye fogalmazódott meg, hanem az épületek belső hőáramlása is megnőtt. A felső szinteken fokozódó túlfűtéssel együtt az alsó szintek alulfűtötté váltak. A túlfűtés miatt állandó szellőztetés ezen a helyzeten csak ront, hiszen a vertikális hőáramlást fokozza, arról nem is beszélve, hogy így az utcát fűtjük és ezt ki is fizetjük, mert a számla mérés alapján készül! A megoldás a fűtés szabályozhatóvá tétele, ami történhet az egész épületben egységesen (pl. az Otthon Melege pályázat támogatásával), vagy egyénileg is. Most a dolog műszaki részéről lesz szó.

A Távhőszolgáltatásról szóló törvényben megfogalmazottak szerint a meglévő fűtési rendszer a Felhasználói közösség, azaz a Társasház vagy a Lakásszövetkezet tulajdonában van. Átalakítása és megváltoztatása csak a szolgáltató hozzájárulása után végezhető el! Minden fűtési, illetve használati melegvíz rendszer ürítés-töltéséhez a társasháznak/lakásszövetkezetnek írásban hozzá kell járulnia. Az engedélyhez a benyújtandó szükséges dokumentációval kapcsolatban szolgáltatóval kell egyeztetni. Lényeges változtatás (pl. más típusú hőleadó beépítése) esetén sok helyen – nagyon helyesen – megkövetelik a kamarai névjegyzékben szereplő, jogosultsággal rendelkező épületgépész tervező által készített tervdokumentáció benyújtását is.

A Földváry lakótelep egycsöves fűtéseivel kapcsolatban az átalakításhoz tervdokumentációt, méretezés nem szokás kérni, és mivel ennek költsége tetemes, nem is lenne méltányos. Az évek során már nagyon sok engedély nélküli, gyakran elhibázott átalakítás történt ezekben az épületekben (magyarán a lakók szétkókányolták a ház fűtését), így korrekt tervet készíteni sok esetben nem is lehet. Tudni kell, hogy az egycsöves fűtés hidraulikai szempontból érzékeny a beavatkozásokra (és ehhez a jó mesterember nem ért), ezért kellett volna a radiátorcseréknél körültekintőbben eljárni. A fűtés mérése ezekben az épületekben a hőközpontban történik, és szabályzásra is ott van lehetőség. A szabályzás automatikus, a hőközpont vezérlése a külső léghőmérsékletet figyeli, hideg időben több fűtést ad, illetve ha kint meleg van, akkor kevesebbet. Annyi beavatkozási lehetőség van, hogy ezt a szabályzást el lehet tolni plusz-mínusz néhány fokkal fel vagy le. Az épületen belüli különbségeket, és az egyéni igényeket ezzel a rendszerrel kiszolgálni nem lehet.

A szabályozhatóság megvalósításának egyik lehetséges megoldása az egycsöves rendszer teljes átépítése kétcsövesre az egész házban. Vácon több példa is akad a kétcsöves, vízszintes elosztású rendszerre való átépítésre, de ez meglehetősen drága, pályázati támogatás már nincs rá, ráadásul a háziasszonyok nem szoktak örülni annak, hogy össze-vissza kell furkálni a falakat. Egyénileg is megvalósítható, olcsóbb és egyszerűbb megoldás az átalakítás átkötőszakaszosra. Az egycsöves átfolyós, az átkötőszakaszos és a kétcsöves rendszer kapcsolását az alábbi ábra mutatja:

A felső elosztású egycsöves átfolyós, átkötőszakaszos és a kétcsöves rendszer

A lakásokban egyénileg végezhető átalakítások

A lakásokban egyénileg végezhető átalakításokat az alábbi táblázat fogalja össze. Fürdőszobai radiátorok cseréje eseti elbírálás alapján lehetséges. Az acéllemez anyagú radiátorok helyett a fürdőszobákban Alurad, vagy más alumínium fűtőtestek ajánlottak, amennyiben az épület RADAL radiátorokkal van szerelve (jellemzően eredetileg a fürdőben csőregiszterek vannak, míg a szobákban RADAL). Az új radiátor kiválasztását a meglévő radiátorok, csőregiszterek, csőfűtőtestek cseréjét (anyag, típus, teljesítmény, csatlakozási méret stb.) egyeztetni kell a szolgáltatóval, aki meghatározza a használható típust, és anyagminőséget. Törölközőszárító radiátorok felszerelése a csőregiszter helyett nem javasolt, megfelelően méretezett átkötőszakasz nélkül tilos! Az átkötőszakaszba elzárót beépíteni tilos!

Radiátorok alapanyaga, hidraulikája, hőteljesítménye tekintetében az alábbiakat kell figyelembe venni:

  • Más alapanyagú radiátorok más töltési vízminőséget igényelnek, a nem megfelelő radiátor beszerelése esetén, az abból adódó meghibásodásokért a gyártók nem vállalnak felelősséget, illetve az ilyen engedély nélküli átalakításokért a szolgáltatót nem terheli felelősség!
  • A hagyományos fűtési rendszerek esetében szerelésnél a vörösréz csöves vezetékek alkalmazását célszerű kerülni, a kialakuló elektrokémiai korrózió megakadályozása végett. Ellenkező esetben az épület belső fűtési rendszerében a korrózió más radiátorok lyukadását eredményezheti, amiért a felelősség a lakástulajdonost terheli.
  • Az eredetileg tervezett radiátornál nagyobb teljesítményű radiátor felszerelése felboríthatja az épület hőtechnikai egyensúlyát, illetve a hőközpontban található fűtési hőcserélő bővítését-cseréjét teheti szükségessé. A tervezettnél kisebb keresztmetszetű vezeték a fűtési rendszer hidraulikai egyensúlyát boríthatja fel, az épület egyes részeiben alulfűtöttséget okoz.

A fűtési redszer típusaRadiátor cseréje más típusraRadiátorbővítés vagy megszüntetésRaditároszelep cseréje más típusraTermoszatikus szelep beépítéseLégtelenítési rendszer módosítása
Hagyományos,
két csöves fűtés
, légköbméter alapú díjelosztás
saját felelősségrenem megengedettszolgáltató javasol
típust
javasolt, hidraulikai
számítás, beszabályozási
terv szükséges
nem, vagy
csak szolgáltató engedélyével
Két csöves rendszer,
költségosztós/egyedi mérés alapú díjfizetés
saját felelősségreengedéllyel és terv alapjánszolgáltató javasol
típust
javasolt, hidraulikai
számítás, beszabályozási
terv szükséges
nem, vagy
csak szolgáltató engedélyével
Hagyományos egycsöves,
átfolyó rendszerű
nem megengedettnem megengedettnem értelmezhető (nincs szelep)javasolt, a rendszer átkötőszaka-szosra való átalakításávalnem, vagy
csak szolgáltató engedélyével
Egycsöves,
átkötőszakaszos
, opcionálisan költségosztós rendszer
nem megengedettnem megengedettnem megengedettvan
(a termoszelep és az átközőszakasz megszüntetése tilos)
nem, vagy
csak szolgáltató engedélyével
A lakásokban a fűtésrendszeren végezhető átlalakítások
A lakótelepen szokásos RADAL típusú alumínium radiátor

A lakótelepen szokásos RADAL típusú tagos alumínium radiátor viszonylag magas vízhőmérsékletnél és kis tömegáramnál jól viselkedő, hatékony és elnyűhetetlen darab. Esztétikai és higiéniai szempontból manapság elavultnak tekinthetők, bár helyesen üzemeltetve élettartamuk hosszú, meghibásodásra nem hajlamosak. Hogy a bennük lévő lerakódás miatt ki kellene cserélni, az humbug. Ugyanakkor a RADAL működése erősen konvekciós jellegű (a rajta átáramló levegőt melegíti fel), ezért a radiátor felett és előtt a szabad légáramlást biztosítani kell. A radiátort eltakaró függöny, kanapé, fölé épített párkány a fűtést brutálisan rontja. A bordás felület miatt a sugárzási hányad alacsony (10–15%), ezért sokan úgy vélik, hogy a fűtés gyenge, holott a lakásban a hőmérséklet megfelelő (ez főleg akkor jellemző, amikor az idő nem túl hideg, és a fűtővíz hőmérséklete viszonylag alacsony).

Hőérzet szempontjából az egysoros lapradiátorok kedvezőbbek, mert ezek a lehadott hő nagyobb részét (cca. 25–30%) sugárzással adják le, ami a fűtőtesttől távolabb is érezhető. Hidraulikus ellenállásuk miatt azonban az egycsöves rendszerben problémát okozhatnak. A cserénél alapkövetelmény, hogy a fűtőtest és a bekötés hidraulikus ellenállása és a fűtőtest teljesítménye 90/70/20 vagy 75/65/20 °C jellemző hőmérséklet mellett azonos legyen. A teljesítménytől eltérni akkor lehet, ha a kérdéses helyiségben alulfűtés, vagy túlfűtés tapasztalható. Hibás az a gyakorlat, mely szerint cserénél a fűtőfelületnek kell azonosnak lenni. Eltérő fűtőtest típusoknál (pl. RADAL helyett dupla konvektorlemezes lapradiátor esetén) igen jelentős eltérés van a teljesítményben ugyanakkora méret esetén. A helyes eljárás az, hogy a fűtőtestet a gyári adattáblázat alapján választjuk ki. A helyiség alapterülete, belmagassága alapján való szorozgatás itt nem használható! A régi fűtőtestek adatait az alábbi táblázatból lehet kiolvasni, ezt kell összevetni az új radiátor adataival:

Régi radiátorok hőleadása

A RADAL típusú radiátorokat a a LEHEL Hűtőgépgyár Radiátor Gyáregysége gyártotta Jászboldogházán. A gyár mai utóda az ALURAD Fűtéstechnikai Kft. Ők fejlesztették ki az ALURAD-Panel és ALURAD-Viking radiátor családot, amelyek a RADAL vázára épülő, de a korszak esztétikai igényeinek megfelelő formát kapnak. A RADAL radiátorok cseréjére a Viking típust ajánljuk. Úgy tervezték, hogy a RADAL helyére könnyel felszerelhető legyen. „Háziasszonybarát”, mert különleges kialakítása miatt nem porolja csíkosra a falat, függönyt. Kiváló hőtechnikai tulajdonságokkal bír és jobb hőérzetet ad, alacsony vízhőmérséklet esetén is.

ALURAD-Viking a régi RADAL radiátorok helyett

Termoszelep felszerelése egycsöves rendszerben

Magyarországon a távfűtéssel ellátott lakások száma 650 ezer, ebből 350 ezer korszerűtlen, egycsöves fűtésrendszer működik. A rendszerváltást követő években megjelent az igény a fűtés szabályozhatóvá tételére, és számos beruházás meg is valósult például a Panel Program keretében. Ekkoriban az összes nagy szerelvénygyártó palettáján megjelentek a szükséges szerelvények, hiszen nagyon nagy üzlet volt ez a rekonstrukció. Az egyik ilyen termék az Oventrop átkötőszerelvénye, amit NÁ15 és NÁ20 méretben, 600 és 1000 mm magas lapradiátorokhoz illesztett átkötő szakasz hosszal gyártanak, de kérésre a RADAL radiátorok csonktávolságához illesztett mérettel is szállítják. Az Oventrop komplett átkötőszakasz tartalmaz alul egy mini elzáró gömbcsapot a fűtőtest kiszakaszolásához, és az úgynevezett „termoféket” is a zárt termosztátszelep melletti gravitációs belső áramlás (és nem kívánt visszaáramlás okozta minimális fűtés) megakadályozására a radiátorban. A gyakorlatban is egyszerűen megvalósítható ilyen korszerű, műszakilag teljesen korrekt és egyben esztétikus megoldás. Hasonló szerelvényekkel más gyártók (pl. MOFÉM is) próbálkoztak, ezek többsége azonban már nincs a piacon.

Radiátor bekötés Oventrop fűtőtestkötéssel

Az átkötőszakaszos megoldásoknál két kritikus probléma merül fel. Az egyik az, hogy a raditároszelep zárt állapotában (amikor a víz csak az átkötőszakaszon folyik) elegendő legyen a vízáramlás a többi lakás fűtéséhez, illetve a szelep nyitott állásában a mi radiátorunk is fűtsön. A háromjáratú (kétutas) szelep ezt akként oldja meg, hogy a vizet vagy az átkötőszakaszba tereli, vagy a radiátorba, a szelep állásától függően. Vagyis a szelep itt nem keverő, hanem elosztó üzemmódban dolgozik. Anno, Kelet-Németországban ez a megoldás széles körben elterjedt volt, így a német piacon ma is kaphatók ilyen szerelvények. E sorok írásakor egy komplett szerelvény ára kb. 25 ezer forint. A készen kapható szerelvényekkel azonban gond, hogy ezeket többnyire az NDK-ban szokásos fűtésrendszerekhez tervezték, a magyarországi fűtésekben nem működnek kielégítően. Megjegyzendő, hogy háromjáratú szelepet (termoszelepes kivitelben is) több féle méretben külön is lehet kapni (rendelni az interneten), így a megoldás egyedileg is megvalósítható az igényeknek megfelelően.

A Rossweiner Armaturen und Messgeräte GmbH. átkötőszakasz megoldása

A másik probléma az átkötőszakaszos megoldásnál az, hogy lezárt szelep mellett az átkötőszakaszban nagy sebességgel áramló víz az alsó T idomnál kettéválik, és egy része örvények formájában visszabugyog az alsó ágon a radiátorba („back-flow”). Ez elsősorban a költségosztós rendszereknél okoz gondokat, hiszen a radiátor lezárt szelepnél is fűt, és a költségosztó jár (ráadásul aránytalanul többet mutat). Ennek a jelenségnek a kiküszöbölésére szolgál az Oventrop átkötőszerelvényében lévő, már említett „termofék” és a Rossweiner szerelvényén alul a fordított U alakú kis kurfli.

MOFÉM átkötő szett
MOFÉM átkötő szett

Az világos, hogy átkötőszakasz nélkül radiátorszelepet az egycsöves rendszerbe beépíteni nem lehet, mert bárhol zárjuk el a vezetéket, az egymás alatti lakásokban mindenhol megszűnik a fűtés. Az elkerülő ág arra szolgál, hogy a víz azon akkor is áramolhasson a többi radiátor felé, ha a szelep lezár. Hazánkban a háromjáratú szelepes megoldás helyett olcsóság okán az egyszerű termoszeleppel szerelt eltolt átkötőszakaszos megoldások terjedtek el, a Panel Program fűtéskorszerűsítéseinél is ezeket alkalmazták. Ma is vannak gondok abból, hogy a tömeges fűtéskorszerűsítésben lévő üzletre „rácuppanó” mindenféle kivitelezők számos esetben kellő szakmai felkészültség hiányában ötletszerűen készítették el az átkötőszakaszokat. A lehető legkisebb anyagköltségre törekedtek, és sokszor a meglévő bekötővezetéke egyszerűen behegesztettek valami vékonyabb csövet.

Tudni kell azonban, hogy e megoldás tervezése különleges szakértelmet kíván. A rendszer kritikus eleme az átkötőszakasz, nagyon fontos, hogy ennek az átmérője helyesen legyen megválasztva. Az átkötőszakaszba elzárót beépíteni nem szabad! Kritikus még a termoszelep ellenállása, és az alsó T idom is. A hegesztési varrat beömlése, de még a sorja sem engedhető meg itt, mert növeli a hidraulikus ellenállást.

Készen vásárolható MOFÉM átkötőszett 1″-os acélcsőhöz

Ökölszabályként elfogadható, hogy az átkötőszakasz egy méretettel kisebb legyen, mint az összekötő vezeték. Termosztatikus radiátorszelepként, az ún. gravitációs (Low Resistance) szelep ajánlott, és a jobb beömlési tényező elérése érdekében, a még elfogadott, 3K-es arányossági sávval rendelkező szelep karakterisztika használata javasolt. A radiátor és az átkötő szakasz között minimum 180 mm (0,18m) távolság legyen!

Gondos méretezésnél ezzel a megoldással is jól működő fűtést lehet kialakítani, szerencsés esetben a radiátor cseréje sem szükséges (noha a termoszelep beépítése csökkenti a beömlési tényezőt). Javasoljuk, hogy felújítás előtt mindenképpen kérje ki épületgépész mérnök tanácsát.

Közösségi média